Széljegyzet egy Barcsay –féle tusrajz másolatához

Az egyik legnevesebb galéria és aukciósház oldalán bukkantam rá egy 1970-ben készült, Barcsaynak tulajdonított tusrajzra az aukciós tételek közt. A majdnem félmillió forintot érő grafika megragadta fantáziámat, így elhatároztam, hogy elkészítem pontos mását. Az alkotási folyamat során számos kérdés merült fel bennem  mű keletkezési körülményeit illetően, ám pontos választ e kérdésekre a Barcsay-életművek és műelemzések nem adtak.

 Az első gondolatom az volt, hogy szembetűnő hasonlóságok mutatkoznak a Danaidák alakjai és Picasso Avignoni kisasszonyainak nőalakjai közt. 

A Danaidák címet viselő tusrajzot 1970-ben, épp 70 éves korában készítette Barcsay, feltehetően egy monumentális mozaikterv egyik munkaverziójaként, a figuratív és nonfiguratív művészet határmezsgyéjének reprezentációjaként. A jellegzetesen magyar konstruktivizmus-geometrizmus megteremtőjének  munkamódszerére jellemző volt, hogy számos előzmény-műben, tanulmányrajzban fogalmazta meg a résztémákat. A vázlatos, konstruktivizmus felé hajló többalakos kompozícióval kapcsolatban felmerült bennem a  kérdés, hogy vajon mely  korabeli irányzatok elegye nyomán keletkezett? Beszélhetünk-e konstruktivizmusról, absztrakt művészetről Barcsay esetében?

Ha a konstruktivizmus nemzetközileg elfogadott definíciójából indulunk ki, látható, hogy Barcsay nem hasonlítható a nagy , nemzetközi konstruktivista forradalmárokhoz: Malevicshez, Moholyhoz, Mondrianhoz vagy épp Kassákhoz, akik a konstruktivista esztétika irányelveit lefektették.

Barcsay geometrizáló formanyelvét nem jellemzi  a szuprematista, végsőkig elvont  mértaniság, s a többi irányzattól való szándékos és teljes izoláció.

A zsánerkép műfajához sorolható sokalakos kompozíció átmenet a figurativitás és az absztrakció közt, akárcsak a nem sokkal korábban keletkezett Mozaikterv arany háttérrel. Mind a Danaidák, mind pedig a Mozaikterv arany háttérrel  a beszélgetést, összetartozást, heterogenitást hivatott hangsúlyozni.

A vélhetően egy monumentális mozaikterv vázlataként készült tusrajz közel egyidőben készült a Miskolci Központi Könyvtár Asszonyok címet viselő nagyméretű mozaikképével , illetve a lebontott újpesti uszoda számára készült hatalmas mozaikművel.

          Barcsay Asszonyok című monumentális mozaikja a Miskolci Központi Könyvtár épületében 

Barcsay mozaikja  az elbontott Újpesti Uszoda falán 

Bútorok az Art Nouveau és egzotikus futurizmus jegyében: Carlo Bugatti öröksége

A minap egy meglehetősen régi,  fekete-fehér  fotó került elém, melyen egy elegánsan öltözött, öntudatos, magabiztos pózba helyezkedő férfi áll egy robosztus, szokatlan formatervezésű, préselt vörösréztárcsákkal díszített szekrény előtt.

A férfi nem más, mint Carlo Bugatti, az egykori világhírű olasz  bútortervező és bútorgyáros dekoratőr, hangszergyáros, ékszerész és designer, aki páratlanul sokoldalú tevékenységével, az Art Nouveau és a keleti  kultúrák művészetéből táplálkozó, egyedi formatervezésű, szoborszerű bútoraival írta be nevét a designtörténelembe.

1.kép: Carlo Bugatti-tervezte karosszékek 1902-ből 

Bugatti szembeszállva a kor vezető művészeti áramlatával, egyedi tervezésű, pazaron díszített bútorain és lakberendezési tárgyain keresztül  újraértelmezte a bennünket körülvevő környezetet, a bútorművesség definícióját. Nyílt szándéka volt bútorai megalkotásakor, hogy azok egy összművészeti törekvés eredményeként éppúgy megfeleljenek az általa támasztott esztétikai követelményeknek, mint a funkcióra vonatkozó elvárásoknak. Bugatti székei valóságos szoborművek, éppúgy, mint az általa tervezett teás-és kávéskészletek, melyek fel-felbukkannak tehetős polgárok otthonaiban. 

2. kép: Néhány Bugatti-féle széktípus

A milánói születésű Carlo Bugatti olyan elismertségre, s ebből fakadóan olyan magabiztosságra tett szert életében, hogy  mikor az 1902-es torinói nemzetközi iparművészeti kiállítás alkalmával az olasz királynő őszinte elismerését fejezte ki a művész „móros” stílusú bútorainak láttán, Bugatti kioktatóan így vágott vissza: „Ön téved , Felség! Ezek a bútorok a saját stílusomban készültek!”

3.kép: az 1902-es  torinói nemzetközi iparművészeti kiállításon bemutatott Cobra-szék

Carlo Bugatti 1856-ban látta meg a  napvilágot Milánóban, mely ekkor a Lombard-Velencei Királyság része volt, majd 1861-től a Velencei Királyság területéhez tartozott. Édesapja, Giovanni Luigi Bugatti, belsőépítészként és dekoratőrként jelentős hatást gyakorolt fiára, aki hamarosan elhatározta, hogy apja nyomdokaiba lép. 

Tanulmányait a milánói Accademia di Belle Arti di Brera hallgatójaként kezdte meg, majd 1875-től a párizsi Académie des Beaux Arts-on folytatta. Eredetileg építészként végzett, ám nincs nyoma annak, hogy valaha részt vett volna építészeti pályamunkák tervezésében és kivitelezésében. 

4. kép: a milánói Accademia di Belle Arti di Brera

1880-ban kezdett bútortervezéssel és gyártással foglalkozni, miután a milánói Via Castelfiardo-ban létrehozta saját tervezőműhelyét, melyet 1904-ig, Párizsba költözéséig fenntartott.

Eklektikus, feltűnő, rendkívüli vonalvezetésű bútorai napjainkban is különösen drága darabok, így csak a legfelsőbb körökben s múzeumok falai közt találkozhatunk az olasz tervező zseni örökségével. 

Bugatti annak a művészeti áramlatnak a tagja volt, melynek tagjai a 19-20.század fordulóján útkeresésbe kezdtek, melynek célja egy olyan új irányvonal kidolgozása, mely egyszerre modern, formabontó, de nem célja gyökeresen szakítani a régmúlt korok művészetével. A régi korok tekintetében elsősorban a gótika művészete,  a távol-keleti , valamint az iszlám kultúra szolgált számukra inspirációként. 

5. kép: Bugatti bútorai az észak-afrikai, japán és közel-keleti művészet motívumait, formavilágát idézik fel

Az új korszak alkotói a gyáriparban előállított ipari termékek silány minősége ellen is fel kívántak lépni, s szorgalmazták a kézműipar visszavezetését a termelési folyamat részeként. A haladó gondolkodású alkotók, akik közül sokat a szecesszió nemzetközi irányzatainak megteremtői közt találunk, az iparosodás előtti idők, s a nyugati kultúrán kívül eső művészetekben vélték felfedezni a követendő irányt. Ez számukra egy tiszta, romlatlan forrásként szolgált, melyből alkotótevékenységük alkalmával számtalan alkalommal merítettek. 

Bugattira is rendkívüli hatást gyakorolt az iszlám, az észak-afrikai s a japán kultúra, erről árulkodik, hogy bútorai készítéséhez gyakorta használt pergament, állatbőrt, csontokat, kagylóhéjat és egzotikus faanyagot.

6.kép: sarokszék a Ráth György-villa gyűjteményéből

Bugatti alkotói tevékenységének legfőbb elsimerése minden bizonnyal az 1902-es torinói nemzetközi iparművészeti kiállításon elnyert fődíj volt, melyet „Csigaszoba” fantázianévre keresztelt belső enteriőrjéért vehetett át. A spirális vonal mentén kialakított bárbútorzatot csigafejek díszítik, s az enteriőr középpontjában egy asztal körül helyezték el négy Cobra-székét, mely egy óriáskígyó alakját idézik fel. 

7. kép: a torinói nemzetközi iparművészeti kiállítás Bugatti Snail-room enteriőrjével

Carlo Bugatti 1904-ben Párizsban telepedett le családjával együtt. Két fia hozzá hasonlóan fényes karriert futott be: nagyobbik fia, Rembrandt Bugatti szobrászmesterként vált ismertté, ám később öngyilkos lett. Kisebbik fia, Ettore Bugatti lett a luxusautómárka megalapítója, s ő igyekezett továbbvinni a formatervezői vonalat az egyes prototípusok, alkatrészek egyedi kialakítása által. Édesapja még életében részt vett a Bugatti automodellekre jellemző körte alakú hűtőrács formatervének kidolgozásában. 

Carlo Bugatti munkássága halálát követően átmenetileg feledésbe merült, ám az elmúlt évtized újra felfedezte a sokoldalú művész örökségét.  

Legendássá vált trónszéke feltűnik az Alien:Covenant c. filmben is, valamint több nagy múzeumban is találkozhatunk a fából készült  egzotikus bútordarabjaival. Itthon a Ráth György-villában őrzik két 1895 körül készült sarokszékét és női íróasztalát, melyek  1895-ben készültek, s egy városmajori villából kerültek a múzeum tulajdonába. 

8. kép: Az Alien:Covenant egyik jelenete, melyben feltűnik egy Bugatti-tervezte trónszék

Gyógyulás az osztrák szecesszió égisze alatt: a Purkersdorf Szanatórium, mint összművészeti törekvés megtestesülése

Josef Hoffmann neve hallatán ma mindannyiunknak az osztrák főváros és a szecesszió jut eszébe- utóbbihoz kapcsolódóan pedig  ikonikus iparművészeti alkotásait, bútorait és egy-egy impozáns épületét szoktuk emlegetni. 

Az osztrák építész és formatervező Bécs századfordulós időszakának talán legemblematikusabb alakjává vált sokrétű alkotói és szervezői munkásságának köszönhetően. A Gesamtkunstwerk fogalmának és módszerének egyik úttörője volt, úgy tartotta, hogy annál értékesebb egy iparművészeti tárgy, vagy épület, minél több művészeti ágat képes ötvözni, így azok egy összművészeti törekvés jegyében kerülnek megtervezésre és kialakításra.

 1.kép: Az összművészeti törekvés (Gesamtkunstwerk) megtestesülése a Purkersdorf Szanatórium belsejében

Ennek méltó példájaként épült fel az Alsó-ausztriai Purkersdorf Szanatórium, mely mind építészete, mind belső térképzése, mind  pedig bútorzata tekintetében az osztrák  szecesszió s a Wiener Werkstätte jegyeit viseli magán. A bécsi Kunstgewerbeschule egykori diákjai,majd professzorai,  Josef Hoffmann és Koloman Moser 1903-ban hozták létre a Wiener Werkstätte kézműves műhelyeit. Az itt tervezett és készített termékekkel a nép ízlését kívánták formálni: geometrikus, egyenes vonalú iparművészeti termékeikkel hadat üzentek a francia, belga és német szecesszió túlbúrjázó esztétikájának.

Az alig 10 ezer lakost számláló Alsó-ausztriai kisvárosban ma is álló szanatórium épületét 1903-1904 közt építette Josef Hoffmann  egy gyártulajdonos, Victor Zuckerkandl megrendelésére. Zuckerkandl a Sziléziai Vasművek igazgatójaként vásárolta meg 1903-ban a Bécskörnyéki járás határán álló telket befektetési céllal: az volt a terve, hogy egy szanatóriumot, egy gyógyfürdőt s egy kúraparkot létesít a területen. Ezen a  területen már a 19.században is működött egy Laura-gyógyforrás nevű termálvíznyerőhely, s egy szanatórium, melyet egy híres bécsi orvos, Anton Loew alapított, s falai közt megfordult Gustav Mahler, Koloman Moser, Egon Friedel valamint Ludwig Wittgenstein  filozófus is. (Anton Loew lányáról, Gertrudról Gustav Klimt festett egy híres portrét, mely 18 millió fontért került eladásra a Sotheby’s egyik árverése alkalmával. )

A Josef Hoffmann által 1903-ban tervezett szanatórium szolgáltatási profiljának tekintetében sokkal inkább megfelelt a gyógyfürdő funkciónak, semmint egy kórházénak. A gyógyintézmény az alábbi szolgáltatásokat kínálta a gyógyulni vágyóknak: reumatológia és fizioterápia, gyógymasszázs, ásványi fürdők.

2.kép: a Purkersdorf Szanatórium mai állapotában

Emellett igen magas színvonalon folyt a különböző elmebetegségek, valamint a kor új betegségeinek, a konverziós zavarnak, azaz a hisztériának és az idegességnek a kezelése.

A történelmi jelentőségű intézmény a századforduló belle epoque-jának egyik kulturális fellegváraként is funkcionált, gyakran találkoztak s mulatták idejüket itt a kor kultúrájának legjelentősebb formálói.

A Purkersdorf Szanatórium épülete magán hordozza a harmónia jegyeit, mind a külső, mind pedig a  belső kialakítás tekintetében, éppúgy, mint az egy évvel később készült brüsszeli Stoclet-ház, melyet mindmáig Hoffmann fő műveként tartunk számon. Eredeti homlokzati kiképzésének egyszerűsége okán már-már modernistának is tekinthető, azonban megjelennek rajta, s benne  a szecesszió egyértelmű jelei. A szanatórium egy olyan összművészeti törekvés végeredményeként született, melynek keretében az építész együtt dolgozott a Wiener Werkstätte több jeles képviselőjével: építészekkel, grafikusokkal, iparművészekkel és iparosokkal.

3.kép: a Wiener Werkstätte szellemiségét viselő Purkersdorf-garnitúra Josef Hoffman tervei alapján

Miként a Stoclet-házat, úgy a közvetlen előzményként szolgáló Purkersdorf Szanatóriumot is egységes egészként tervezte meg Hoffmann, a kerttel és a bútorokkal együtt.

A szanatórium épületében az ott töltött idő hasznos eltöltése végett kialakításra került egy könyvtárszoba, egy billiárd-és zeneszalon, egy kártyázószalon, valamint ping-pong szalon.

1926-ban egy fiatal osztrák építész, Leopold Bauer Hoffmann akarata ellenére megtoldotta az épületet egy szinttel, amitől az elvesztette harmonikus, egységes arculatát.

4.kép: a szanatórium épülete régen a Leopold Bauer-féle emeleti toldással 

Victor Zuckerkandl 1927-ben bekövetkezett halálával a szanatórium s a birtok unokatestvéreire szállt. 1930-ban egyik veje vette át  a szanatórium üzemeltetését, vajmi kevés sikerrel. Ezt követően Zuckerkandl özvegye tett egy kísérletet a haldokló intézmény feltámasztására, eredménytelenül.

1938-ban a nemzetiszocializmus térnyerésével bekövetkezett az Anschluss, azaz Ausztria Harmadik Birodalomhoz való csatolása, s ezzel Ausztria megszűnt független államként létezni egészen 1945 áprilisáig.

A 2.világháború végéhez közeledve katonai kórházként (lazarett) funkcionált, majd  1945-ben a szovjet megszállók foglalták el.

5.kép: a szanatórium belső körfolyosója

1952-ben a  protestáns egyház kapta meg az épület tulajdonjogát, melyet kórházzá alakított át, s egy része idősek otthonaként üzemelt.  A régi pavilonokat újra kellett építeni, olyan súlyosan megrongálódtak a háborús évtizedek alatt.

1975-ben az intézmény elvesztette funkcióját, s bezártásra került. A használaton kívüli épületkomplexum és a hozzá tartozó jókora park gyorsan pusztulásnak indult.

1995-ben, 20 év elteltével a műemléki védettség alatt álló épület megmentéséről döntöttek, melynek értelmében megkezdték a  homlokzat helyreállítását, melynek egyik legfőbb lépése volt a Leopold Bauer által emelt felső emelet visszabontása, az eredeti homlokzat visszaállítása volt.

6.kép: a homlokzat részlete mai állapotában

A belső tér helyreállítására is hamarosan sor került, s az egykori szanatórium épülete ezt követően számos kulturális rendezvénynek adott otthont. 1996 és 2001 közt itt forgatták az Alma Mahler-Werfel  életét feldolgozó osztrák filmdrámát (Alma-a show biz ans Ende).

Az épület teljes helyreállítási munkálatai 2003-ra fejeződtek be, napjainkban idősek otthonaként működik a Josef Hoffmann és a bécsi szecesszió emlékét örző pazar épület.

 7.kép: az egykori szanatórium fogadócsarnoka Josef Hoffmann Purkersdorf-bútorkollekciójával

8.kép: Purkersdorf-szék

9.kép: a mai idősek otthona étkezőjének részlete Josef Hoffmann székeivel

Egy kultikus munkásmozgalmi sírhely, ahova csak a mozgalom legkiválóbbjait helyezték végső nyugalomra

„A kommunizmusért, a Népért éltek…”

A Munkásmozgalmi Pantheon,

hol a Pártért, s egy igazságosabb társadalom eszméjéért harcolók hamvai és emléke nyugszik.

A Munkásmozgalmi Mauzóleum épülete távolról: előtte a 3 mártír alakjával, a kétoldalt elhelyezkedő 3-3 pilonnal, és a díszsétánnyal

Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy papírra vessem a Fiumei úti  Sírkert számomra különös jelentőséggel bíró Munkásmozgalmi Pantheonjának épületegyüttesével kapcsolatos érzéseimet.

Eddig csak archív felvételeken, régi újságcikkekben találkoztam a monumentális mártír síremlékmű építményével ,  mely az első alkalommal különös csodálatot, áhítatot ébresztett bennem. Művészettörténészként  mindig nagy érdeklődéssel fordultam a hősi emlékművek és a mögöttük meghúzódó eszmék irányába.

A három mártír alakja a Mauzóleum épülete előtt azoknak állít emléket, akik a pártért, s egy igazságosabb társadalom eszméjéért áldozták életüket a mozgalom során

Hogy Makrisz Agamemnon vizafogói Mártíremlékművét hozzam fel  példaként, az emlékmű műfaja mindig túlmutat önmagán, hisz az alkotó azzal a céllal hozza létre, hogy felidézze a történelem bizonyos szakaszait, eseményeit, eszmeiségét, s tanúskodjon nemes eszmékről, melyekért sokak az életüket áldozták. Ezek az emlékművek tehát hozzásegítenek bennünket  egy adott korszak megértéséhez, s egyben tanulságul, iránymutatásként is szolgálnak.

Makrisz Agamemnon: Mártíremlékmű a Duna partján, 1986

A Munkásmozgalmi Pantheon szimbiózist alkot a földrajzi, táji környezettel. Kialakítása a temető meghatározott területén egy programterv részeként valósult meg, hiszen a Mauzóleum, s az azt körülvevő síremlékművek, parcellák a történelem korszakainak egymásutániságát,  ugyanakkor folytonosságát kívánták megteremteni. 

Miként James E. Young fogalmaz: „Az emlékmű tájékozódási pont a környező tájban, míg jelentését  a szomszédságával nyert kapcsolatából nyeri.”

A Munkásmozgalmi Pantheon, s annak fő építménye a Munkásmozgalmi Mauzóleum azon terv mentén született, mely szerint a kommunista vezetés a teljes újkori magyar történelmet érzékelte, s kívánta megjeleníteni egy-egy korszak megragadásán keresztül.

Az emlékmű jobb és bal oldali pilonjai a munkásmozgalom történetének egy-egy kiragadott jelenetét idézik fel Olcsai -Kiss Zoltán szobrászművész keze nyomán

A mártírsíremlékmű létrehozásának gondolata már a Rákosi-korszakban megszületett, noha a tervezett emlékmű helyszíne nem egyezett volna a maival.

A Magyar Dolgozók Pártja a hatalomátvételt követően 1948 január  18-án egy javaslatot fogalmazott meg arról, hogy állíttassék egy közös  síremlék a párt 5 nagy mártírjának és 1919 hőseinek. Sokáig kutattam azzal kapcsolatban, vajon ki lehetett a rendeletben említett 5 személy, akiket nem nevesít a dokumentum.  A jegyzőkönyv csupán az emlékmű földrajzi elhelyezésével kapcsolatban fogalmaz meg instrukciókat: kiköti, hogy mindenképp forgalmas köztéren kerüljön felállításra valamely proletárok lakta környéken.

Egy régi újságcikk tudósítása a KMP megalakulásának 40.évfordulója alkalmából emelt munkásmozgalmi mártír síremlékmű felállításáról

Olcsai-Kiss Zoltán az emlékmű  3 mártírjának alakjával háta mögött

1958. szeptember: Olcsai-Kiss Zoltán egy archív felvételen. 

forrás: 

https://archivum.mtva.hu/photobank?query=%22Olcsai%20Kiss%20Zolt%C3%A1n%22

A Titkárság rendelete meghatározta továbbá, hogy maga a kultuszhelyként szolgáló építmény külön parcellát foglaljon el,  s embernagyságú szobrok díszítsék. A kivitelezési munkálatok szigorú felügyeletével magát Kádár Jánost és Marosán Györgyöt bízták meg, hiszen az emlékmű megvalósulása mögött igen jelentős propagandacélok húzódtak. A mártírsíremlékmű azzal a nemes céllal kezdett el épülni, hogy  kiemelje  a munkásmozgalom mártírjainak alakját az ismeretlenségből.  Noha a Párt a reprezentatív mementón keresztül emléket kívánt állítani valamennyi mártírnak az 1919 és 1956 közti periódusban, az építmény nem készült el 1956-ra, hivatalos átadására és használatba vételére csak 1959-ben kerülhetett sor.

1957. szeptember 23: az emlékmű ekkor még csak Olcsai -Kiss Zoltán tervezőasztalán létezett.

forrás: 

https://archivum.mtva.hu/photobank?query=%22Olcsai%20Kiss%20Zolt%C3%A1n%22

1956-ban megszűnt a Magyar Dolgozók Pártja, s utódaként  az MSZMP vállalta s tekintette egyik fő feladatának a munkásmozgalom áldozatainak temetését, újratemetését. A még ingatag újdonsült politikai hatalom, melynek alig voltak akkor még vidéki szervei, támogatói, bölcsen ismerte fel a hősi halottak temetésében a propaganda lehetőségét hatalma megszilárdítása eszközeként.

Apor Péter, aki behatóan foglalkozott a Munkásmozgalmi Pantheon létrejöttének körülményeivel, ő maga is felteszi kutatásában a kérdést: Miért lettek olyan fontosak a halottak a kommunista párt számára? Nem ért volna rá a párt hatalma megszilárdítását követően foglalkozni a halottak ügyével?

Körner József posztumusz Kossuth-díjas építész fotója 1918-ból

Hazánkban az 56-os eseményeket követően kiemelt politikai jelentőséget nyertek a temetések, s a politikai hatalom éppúgy  felismerte az aktusban rejlő lehetősét a hatalma megszilárdítására, miként  egy mártírsíemlékmű létrehozásában.  A kultuszhelyként szolgáló síremlékmű  fontos eszközként  kívánt szolgálni az identitás és az emlékezet történeti- művészeti-építészeti megragadásán keresztül.

Mint fentebb írtam, a Munkásmozgalmi Pantheon az 1919 és 1946 közti magyar történelem eseményeit hivatott megörökíteni,  szintetizálni, ám a történelem folytonossága miatt a későbbi korszakok eseményei is hozzáadódtak a Pantheon történetéhez.

1989. július 14: Kádár János temetése a Munkásmozgalmi Mauzóleum épülete előtt

forrás:

https://archivum.mtva.hu/photobank?query=%22Olcsai%20Kiss%20Zolt%C3%A1n%22

1957-ben  került sor a Mártír Síremlékmű Bizottság létrehozására, majd ezt követően  pályázatot írtak ki az emlékmű tervezésére. Mivel a kommunista halottakat egy egység részeként tekintették, azaz a rendszerben fontos helyet foglaltak el, így a hatalom úgy vélte, elhelyezésüket egy közös sírhelyen belül kell megvalósítani. Az emlékmű tervezésekor az alábbi szempontok kaptak prioritást. reprezentativitás, megközelíthetőség, és a koszorúzások helyszínének kialakítása.

Az emlékmű üzenete világos: a mártírsírhely területén nyugvók mind ugyanannak a gonosz ellenforradalomnak az áldozatai. 1958 június 17-én a  Bizottság első ízben tett javaslatot az emlékműbe temetendők névsorával kapcsolatban, illetve azon személyek nevével kapcsolatban, akikről emléktábla formájában kívántak megemlékezni. Ez a jegyzék összesen 53 nevet tartalmazott, s a listán szereplő személyek rövid biográfiáját.

A dokumentum nem tartalmazta ugyan a jegyzékben szereplők halálának körülményeit, a társadalom azonban a sajtóból és egyéb forrásokból informálódott róla.  Tudjuk , hogy Mező Imre, Asztalos János és  Kállai Éva a Köztársaság téri Pártház  1956 október 30-i ostroma alkalmával veszették életüket, míg Stromfeld Aurél az Osztrák-Magyar Monarchia vezérkari tisztje,  a 133 napig fenálló tanácsköztársaság Vörös Hadseregének vezérkari főnöke volt, majd a háború évei alatt a munkásmozgalom támogatója és elkötelezett híve lett,  s e döntésében a hazaszeretet érzése munkált. Lékai János író, publicista, szélsőbaloldali ügynökként sikertelen merényletet hajtott végre Tisza István ellen. 1917-től maga is aktív résztvevője lett a  munkásmozgalomnak, s számos ahhoz kapcsolódó tudományos körnek. Emigrációban halt meg New Yorkban,  tüdőbajban.

Mivel a munkásmozgalom mindegy egyes korszakát szükséges volt reprezentálni egyetlen emlékműbe foglalva, ennek jegyében történtek az újratemetések is: sok forradalmi hős holttestét távoli temetőkből telepítették át ide,  de voltak olyan ismert személyek, kiknek földi maradványait külföldről szállították haza: Frankel Leó és Komját Aladár  hamvai a francia fővárosból kerültek haza.

Frankel Leó 

 

Komját Aladár 

1955-ben, majd 1956-ban a temető megkülönböztetett funkciót nyert azáltal, hogy a nemzet nagyjainak pantheonja, kultuszhelye is lett egyben; a Munkásmozgalmi Pantheon kialakítása céljából megtörtént a 12-es, 13-as és 14-es parcellák kiürítése.

A Kiss Károly-vezette Mártír Síremlékmű Bizottság burkoltan a maga temetéseinek körülményeiről is gondoskodott a Munkásmozgalmi Pantheon létrehozása által.

A Munkásmozgalmi Pantheon legfőbb építménye a Munkásmozgalmi Mauzóleum, mint központi építmény, ez előtt sorakozik mértani  rendben 3-3 pilon, majd előtte egy sétány díszsorokkal, s  ezt 2 oldalparcella egészíti ki.

A jobb oldalon található 3 pilon a munkásmozgalom eseményeit ábrázoló domborművekkel 

A Bizottság rendelkezése értelmében szükséges volt megkülönböztetni  a legkiemelkedőbb és kiemelkedő személyeit. A mauzóleumba, ahova hamvasztottak urnái kerültek elhelyezésre, a legkiválóbbak kerülhettek, ám még őket is kategorizálták olyan módon, hogy a felső szinten kerültek elhelyezésre a legkiemelkedőbbek, míg az alsó szinti termekben a kiemelkedők urnáit helyezték el a temetés alkalmával.

A Mauzóleumot eredetileg úgy tervezték, hogy felül a hamvasztásos temetkezés történjen, alul pedig a koporsós temetések valósuljanak meg, ám ezt a terv később módosult.

Az 1959-re felépült Munkásmozgalmi Mauzóleum  Körner József Ybl-és Kossuth-díjas építész tervei alapján készült el, míg a szobrászati munkák, így a Mauzóleum előtt álló hármas mártírszobor és a pilonok elülső oldalát díszítő, munkásmozgalmi jeleneteket megörökítő domborművek Olcsai-Kiss Zoltán alkotásai. Olcsai  munkái a mauzóleum alsó termében található díszítő célú bronz reliefek is.

1959.március 21: a Munkásmozgalmi Pantheon építményének ünnepélyes felavatása. Az mauzóleum és az építészeti munkálatokat Körner József Ybl-és Kossuth-díjas építész végezte, míg a szobrászati munkák kivitelezője Olcsai-Kiss Zoltán szobrászművész volt. 

forrás:

https://archivum.mtva.hu/photobank?query=%22Olcsai%20Kiss%20Zolt%C3%A1n%22

A Mauzóleum homlokzatán a síremlékmű üzenetét olvashatjuk: „A kommunizmusért, a népért éltek…”

A mauzóleum előtt álló három szoboralak  azoknak a mártír hősöknek állít emléket, akik életüket áldozták  a pártért, s egy igazságosabb társadalom eszméjéért.

A mauzóleum eredetileg 365 urna elhelyezését biztosította volna, ám csupán 75 urnát helyeztek el benne egészen a rendszerváltásig.  Az utolsó zsolnai-gyár által készített urna 1988-ban került a mauzóleumba. A fennmaradó helyek betöltetlenül maradtak, illetve az áttemetések miatt számuk azóta is csökken: 1998-ban már csak 72 urnát tartalmazott a sírbolt.

Az épület bal oldali kapuján a felső teremben nyugvók, míg jobb oldali kapuján az alsó teremben nyugvók neveit olvashatjuk.

A Mauzóleum épületének jobb oldali kapuján találjuk Dési Huber István grafikus és festőművész nevét, aki szintén aktív résztvevője volt a mozgalomnak, melyről linóleummetszet-sorozata is tanúskodik (1927-28)

A bal oldali kapun ráleltem Derkovits Gyula és Dési Huber István nevére is, akik szintén a rendszer kisajátított művészeivé váltak, ugyanakkor igen fontos szerepet töltöttek be a nyugat-európai művészeti áramlatok hazai művészetbe való interpretálása által.

Derkovits Gyula magyar festő és grafikus leginkább az expresszionizmus, kubizmus és konstruktivizmus stílusjegyeiben alkotott. 1930 szeptember 1-én részt vett a baloldali munkástüntetésen; a hatalmas tömeggel szemben kardlappal fellépő rendőröket több rajzán is megjeleníti.