1.kép: az Alvar és Aino Aalto által tervezett “zajtalan mosdókagyló”
a Paimio szanatórium berendezéséből
Épp a napokban tettem egy villámlátogatást a Christie’s aukciósház oldalán, ahol egy számomra rendkívül különleges, ám funkciójából eredően egy meghökkentő tételbe botlottam. Az aukciósház ugyanis Alvar Aalto finn építésznek a finnországi Paimio szanatórium számára tervezett “zajtalan mosdókagylóját” s a hozzá tartozó kúp formájú, üvegből készült köpőcsészéjét bocsájtotta árverésre. A szokatlan aukciós tárgy valójában a 20. század egyetemes designtörténetének egyik páratlan, funkcionalista darabja.
“Noiseless wash basin. No noises, no water splashes, when washing your hand in running water, because the basin-chine is in position of 45 degrees.“ (“Zajtalan mosdókagyló. Nincsenek zajok, vízfröccsenés, miközben mossa kezeit a folyó víz alatt, a mosdókagyló 45 fokos dőlésszögéből adódóan. “
Ez a reklámszöveg olvasható az Alvar Aalto Foundation egy 1932-es, különleges kialakítású mosdókagylót hirdető plakátján. A Paimio-projekt részeként készült különleges formatervezésű mosdókagyló kialakításában igazodik Aalto mély empátián s ergonomikus megközelítésen alapuló designszemléletéhez, valamint a kortárs orvosi nézetekhez, melyek szerint a kórházépületeknek és azok berendezésének minden tekintetben a gyógyítást és a gyógyulást kell szolgálniuk.
2. kép: A zajtalan mosdókagylót és a zajtalan kézmosás mechanizmusát bemutató plakát az Alvar Aalto Foundation tulajdonából (1932)
Aalto különös gondot fordított a Paimio tüdőszanatórium fekvőbetegei pszichológiai szükségleteinek kielégítésére, valamint a gyógyulást elősegítő körülmények (csendes, napfényes terek, kúrateraszok, a betegek egyéni szükségleteihez igazodó berendezések, használati tárgyak kialakítása) megteremtésére. Mélységes empátiájáról s széles látóköréből eredő tervezői attitűdjéről árulkodnak a szanatórium berendezési tárgyai, így a korábbi bejegyzésben tárgyalt Paimio-kúraszék (lásd: Tuberkulózis és formatervezés 1. rész : Alvar Aalto és a Paimio-kúraszék), a nyugalmat adó világítótestek, de maga a szanatórium sajátos színsémája is egyfajta gyógyító eszközként funkcionál. A zajtalan mosdókagyló prototípusa, melyet 1931-32 közt tervezett meg feleségével, Aino Aalto-val közösen, sajátos dőlésszögéből adódóan lehetővé tette a hangtalan vízhasználatot, így a kétszemélyes kórtermek lakói elkerülhették, hogy a kéz-vagy fogmosás alkalmával megzavarják pihenni vágyó szobatársukat. Mindegyik kórterembe 2 mosdókagyló volt felszerelve, melyekhez egy falra erősített, kúpformájú, üvegből készült köpőcsésze tartozott.
3.kép: A Paimio szanatórium egyik betegszobájának részlete:
a zajtalan használatot biztosító mosdókagylók közé egy üvegből készült , kúp formájú köpőcsészét erősítettek fel
