A napokban egy újabb lakberendezési tárggyal bővült szerény kis Bauhaus-korszakot idéző műtárgygyűjteményem - ezúttal egy csodás, Wilhelm Wagenfeld tervei alapján gyártott “WG24” típusú Bauhaus asztali lámpa hiteles másolatának boldog tulajdonosa lettem. Az ikonikus fényforrást napjainkban is az eredeti előírásoknak megfelelő méretben és anyagból készítik.
Ez a csodás, meghitt fényt adó lámpa a Bauhaus filozófiáját s a Tecnolumen Bauhaus iránti elkötelezettségét egyaránt szemlélteti.
Anyaga:
- világos smaragdszínű üveg talapzat,
- átlátszó üvegcsőből készült törzs nikkelezett fémrészekkel
- opál borítású üvegbúra.
Wilhelm Wagenfeld alig 24 éves korában nyert felvételt a weimari Staatliches Bauhausba. Itt tervezte meg a későbbi “WG24” típusnevet viselő lámpamodellt egy Moholy-Nagy Lászlótól kapott feladat alapján.
Miként fogalmazott: “ Az ipar minden igyekezete, hogy emelje a fémeszközök iparművészeti színvonalát, ez idáig mit sem változtatott azon a tényen, hogy a fémáruk túlnyomó többségükben a kézi munka utánzásai. A fémáruk kézi előállítását az idők folyamán felváltotta a gépi termelés. Egy szükségképpen oda vezetett, hogy más személy végezte a rajzi előkészítést és más a további kivitelezést. Nem lenne helyes, ha ebben látnánk a hanyatlás okát, s ezért a kisüzemet propagálnánk. Bizonyos, hogy ilyen módon a legcsekélyebb mértékben sem lehet javítani a termékek színvonalát. A hiba sokkal inkább abban keresendő, hogy a szétválasztást nem hajtották végre következetesen. "
"Bár az egyéni teljesítmény feloldódik az üzem összmunkájában, vagy az eredménynek kollektív jellegűnek kell lennie, továbbra is azon fáradoznak, hogy a termék egyéni jellegzetességeket viseljen magán. E törekvés persze saját képtelensége okán meghiúsul, mert a gazdasági háttér többé nem teremt ehhez alapot. Azt is meg kell gondolni, hogy a”fej” és a “kéz” kettéválása párhuzamosan végbement a technikai iparágakban is, azzal a különbséggel, hogy ezek az iparágak mindenkitől megkövetelték az egész munkaterület alapos ismeretét.
A fémárugyárakban a rajzoló mindez idáig ugyancsak el van szigetelve a gyártási folyamattól.
Az iparág további fejlődésének mégis a műszaki iparágakban tapasztalható megoldásokhoz kell vezetnie. A fémeszközök előállítása során a rajzolóktól s az üzemek művészeti vezetőitől egyaránt meg kell követelni minden munka mérnöki kivitelezését, ami viszont a munkaterület átfogó ismeretét teszi szükségessé. "
Wagenfeld termékei tehát ipari termékek, s ennek megfelelő dizájnnal is rendelkeznek. A Bauhaus iskola műhelyeiben valójában kézi megmunkálással készültek a tanoncok által megalkotott termékek.
Wilhelm Wagenfeld a modern terméktervezés egyik úttörő személyisége a német deesigntörténelemben. Ő volt a weimari Bauhaus iskola egyetlen diákja, aki sikeres pályát futott be a nagyiparban. A funkcionalista esztétika jegyében tervezett termékeivel az kívánta elérni, hogy minden állampolgár hozzáférjen a kifinomult, modern, megfizethető iparcikkekhez.
Wagenfeld 1900. április 15-én látta meg a napvilágot Brémában. Mindössze 14 éves volt, mikor a brémai ezüstárugyárban ipari műszaki rajzolónak kezdett tanulni, majd 16 éves korában beiratkozott a Brémai Iparművészeti Iskolába (Kunstgewerbeschule), ahol 1916-19 közt folytatott tanulmányokat.
1923-25 közt a weimari Bauhaus iskolában tanult. Harmadéves korában Moholy-Nagy Lászlónál végzett előkészítő tanfolyamot, majd a Bauhaus fémműhelyében képezte magát. Ez idő alatt több jelentős típustervet is készített, többek közt az ikonikus “WG24” asztali lámpa modelljét 1924-ben.
Amikor 1925-ben a weimari Bauhaus iskola bezárt, Wagenfeld nem folytatta ottani tanulmányait az iskola Dessau-beli újranyitását követően. Weimarban maradt, s miután letette ezüstműves vizsgáját, a Deutsche Werkbund tagja lett, mely egy 1907-ben alapított, nagy jelentőségű művészeti szövetségként működött; célkitűzése a korszerű kézműipar megteremtése s az ipari termelés színvonalának emelése volt.
1926. április 1-től tanársegédi állást kapott a Weimari Állami Iparművészeti és Építészeti Akadémia (Staatliche Hochschule für Handwerk und Baukunst Weimar) fémműhelyében, majd 1928. április 1-től tanszékvezetői megbízást nyert ugyanitt.
Az iskola 1930. április 1-én a nemzetiszocialista hatalomátvétel okán bezárni kényszerült kapuit, ám Wagenfeld a többi oktatóval együtt megkapta az iskola keretei közt készített tervei szabadalmaztatási és gyártási jogát.
Ettől kezdve szabadúszóként tevékenykedett, megbízásokat teljesítve a Thüringiai Gazdasági Minisztérium részére. 1931-ben a Berlin-Schoenebergi Állami Művészeti Akadémián tanított, majd 1935-47 közt a Weisswasserben működő Egyesült Lausitzer Üvegművek művészeti vezetőjévé nevezték ki.
Munkássága elismeréseként 1937-ben díjat nyert a Művészet és Technológia a Modern Életben Nemzetközi Kiállításon, valamint 1940-ben a VII. Milánói Triennálén.
Wagenfeld nem volt hajlandó belépni a náci pártba, ezért mint politikai kártevőt, a keleti frontra küldték a repülő alakulathoz. 1945-ben elfogták, s egy orosz hadifogolytáborban tartózkodott 1945 szeptemberéig. Ezután visszatérhetett Németországba.
Wagenfeld termékfilozófiája értelmében a mindennapok során használt háztartási cikkeknek elég olcsónak kell lenniük a munkásosztály tagjai számára, s elég jónak a gazdagok igényeinek megfelelően.
A Kunsthalle Bremen épületétől rövid sétára található a Wilhelm Wagenfeld Ház, melyet a brémai születésű Bauhaus-tervező emlékezetének és munkásságának szenteltek. A neoklasszicista épület 1828-ban börtönnek épült, majd a Gestapo vette birtokba kihallgatások céljára, s egészen 1990-ig menedékkérők zsúfolt szálláshelyeként szolgált.
A Wagenfeld Házban található a Design Center, mely szimpóziumoknak ad otthont, illetve reprezentációs lehetőséget biztosít fiatal tervezők részére.
Brémában működik napjainkban a Wilhelm Wagenfeld nevét viselő tervezőiskola is.
